meditation.hu  
Keresés: OK
 

A KARMÁRÓL RÖVIDEN

A karma ok és okozat kiegyenlítésének a törvénye. A múlt tettei és mostani életünk, sorsunk között ok-okozati összefüggés van. A karma a kiegyenlítődés törvénye is egyben. Gondoskodik arról, hogy az ember születése után feltétlenül találkozzék ugyanazzal a problématípussal, ameddig azt tetteivel meg nem váltja, ki nem egyenlíti és önmagát alá nem rendeli a kiegyenlítődés törvényének. Minden tett, sőt minden gondolat hallhatatlan és kitörölhetetlen. Minden tett és gondolat csak arra vár, hogy egy ellentétes gondolat vagy tett bekövetkezzék, mert csak így jöhet létre a harmónia az életünkben. A karma törvénye azt követeli az embertől, hogy tetteiért, gondolataiért és sorsáért viselje és vállalja a teljes felelősséget. Sajnos a mai ember ezt nem akarja vagy nem tudja megtenni. Minden rossz gondolattal, tettel magunk ellen vétünk és nem azok ellen akik ellen terveztük. Ha az ember őszinte önmagával -és ez az, ami a legnehezebb számára-, csak akkor jön rá a dolgok értelmére séarra, hogy mi miért történik vele.

A sors megvesztegethetlen és mindenkihez egyformán igazságos. Mindig gondoskodik arról, hogy az ember azt tanulja meg, ami számára fontos (általában azt, amit a legkevésbé akar elfogadni). Egyre több és újabb lehetőséget nyújt, hogy felfogja és kijavítsa az (akár a jelenlegi, akár valamelyik előző életében) elkövetett hibákat. Az emberek többsége azt hangoztatja, hogy a dolgok elvesztették az értelmüket (és ettől szenvednek).Ez csak azért történik, mert így próbálnak szabadulni a felelősség alól. Aki viszont a dolgok értelmét keresi, az először bűnbe ütközik, ha a bűnt elfogadja létező dolognak, akkor megmutatkozik a dolog valódi értelme is.
A sorsunkat nap, mint nap mi magunk írjuk meg. Minden új élet új esély számunkra, a mi előre jutásunk vagy éppen vissza esésünk elehtőségét kínálja. Figyelembe kell venni azonban, hogy mindannyiunknak azt a hálót kell szőnünk , amibe belekeztünk. Akit tudatlansága az ok és okozat keresztjére feszített, az onnan csak akkor szabadul, ha szeretetben lel tudásra. Az újjászületések körláncának is csak a szeretet vethet véget.

  • Kezdőlap
  • A meditáció
  • Prána
  • Pránanadi
  • A karmáról
  • A csakrákról
  • Kapcsolat
Webáruház
  • Termékek
  • Szállítás és fizetési feltételek
  • Garancia
Bevásárló kosár
A kosár üres

Bejelentkezés

Loginnév:

Jelszó


Belépés


Elfelejtette a jelszavát?
Nincs felhasználóneve? Regisztráljon
Hírlevél feliratkozás

:



Leiratkozás

Mehet

Leiratkozáshoz tegyél pipát a jelölőnégyzetbe!

 

 

 

 

 

 

  Design & code: OpalStudio